| Jób könyve 9. fejezet |
| |
| 1. Felele pedig Jób, és monda: |
|
| 2. Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél? |
|
| 3. Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki. |
|
| 4. Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? |
|
| 5. A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. |
|
| 6. A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek. |
|
| 7. A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat. |
|
| 8. A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. |
|
| 9. A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait. |
|
| 10. A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul. |
|
| 11. Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre. |
|
| 12. Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel? |
|
| 13. Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is. |
|
| 14. Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat? |
|
| 15. A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz. |
|
| 16. Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé; |
|
| 17. A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet. |
|
| 18. Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól. |
|
| 19. Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot? |
|
| 20. Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet. |
|
| 21. Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet. |
|
| 22. Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt! |
|
| 23. Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását. |
|
| 24. A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő? |
|
| 25. Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót. |
|
| 26. Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű. |
|
| 27. Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek: |
|
| 28. Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem. |
|
| 29. Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába? |
|
| 30. Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet: |
|
| 31. Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem. |
|
| 32. Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk. |
|
| 33. Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között! |
|
| 34. Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem: |
|
| 35. Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal! |
|
|
|
