| Korintusiaknak írt II. levél 2. fejezet |
| |
| 1. Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal. |
|
| 2. Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, a ki megvídámít engem, hanemha a kit én megszomorítok? |
|
| 3. És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké. |
|
| 4. Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, a mellyel kiváltképen irántatok viseltetem. |
|
| 5. Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy azt ne terheljem, titeket mindnyájatokat. |
|
| 6. Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése: |
|
| 7. Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. |
|
| 8. Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet. |
|
| 9. Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felőletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é? |
|
| 10. A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek cselekedtem Krisztus színe előtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán: |
|
| 11. Mert jól ismerjük az ő szándékait. |
|
| 12. Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát; |
|
| 13. Hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába. |
|
| 14. Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk. |
|
| 15. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; |
|
| 16. Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos? |
|
| 17. Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban. |
|
|
|
