|
Gyakori címkék:
munka
pokol
barátság
testvér
kitartás
út
bölcsesség
szeretet
halál
család
öröm
gonosz
félelem
köszönet
lélek
hit
búcsú
Isten
szerelem
gyász
jézus
igazság
hála
erő
bűn
anya
barát
tanítás
születés
segítség
|
| Zsidóknak írt levél 6. fejezet |
| 1. Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, |
| 2. A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. |
| 3. És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi. |
| 4. Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, |
| 5. És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, |
| 6. És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. |
| 7. Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől; |
| 8. A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. |
| 9. De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is. |
| 10. Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek. |
| 11. Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen. |
| 12. Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket. |
| 13. Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. |
| 14. Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged. |
| 15. És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet. |
| 16. Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; |
| 17. Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, |
| 18. Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, |
| 19. Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál, |
| 20. A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint. |
|
ONLINE SZÓTÁR | Lovardakalauz - Lovaglás, lovardák | Portré és családi FOTÓZÁS |